Page 4 - Antropozofia_2013.06_netre_Neat

ANTROPOZÓFIA 2013 JÁNOS-NAP AZ EVANGÉLISTA ÉS A KERESZTELÕ Székely István JÁNOS ÉS EVANGÉLIUMA ban–, így ma minden ember szellemi látáshoz juthat A János-evangélium megszólítja az embert. Nem a e közvetlenség megismerése mentén. nevén szólítja, hanem a közös emberi mivolt van A fentiek jól mutatják, hogy az említett közösség ezekben a beszédekben megszólítva, nem a rész nem csupán az emberek közösségét jelenti, hanem az szerinti ember, hanem a szabad és cselekvõképes Én. emberek közösségét az Isten dolgaiban, saját szelle- Ezt a beszédet maguk is csak az én-lények beszélik, mi létükben. Maga a szellemi lét az a „hely”, ahol az igazi tartalmuk szerint pedig éppen az ember- emberi mivolt közössége megvalósulhat. mivoltról és ember-mivoltukról beszélnek, arról Ki szól és kihez szól az evangélium által? tesznek tanúságot. Az ember igazi énje nem jelenik meg a földön az ér- Számtalan olyan példát találni János evangéliu- zékszervek számára. Az „én vagyok” azon a területen mában, ahol észre lehet venni ezt a megszólító be- válik láthatóvá, ahol az embernek ma szellemi érzék- szédet, ilyenek a Nikodémussal való találkozáskor szervet kell növesztenie a tapasztaláshoz. Nem volt elhangzottak is. A beszélõ ugyan látható módon (fi- ez soha másképpen, az evangélium által leírt idõkben zikai alakjában) csak Nikodémushoz szól, kettõjük sem. A szellemi „érzékszervrõl”, illetve a tapasztal- között történik a beszélgetés, de ehhez a beszédhez hatóságról az evangélium ad elõször hírt. Ez „olvas- nekünk, az olvasónak is közünk van. Egyszerre szól ható” ugyanis indirekt módon mindazon történések- ez a beszéd Nikodémushoz és az Olvasóhoz. Ami ben, ahol Jézusban nem ismerték fel a Logoszhor- Nikodémusnak feladat, az a mi feladatunk is egyben. dozót (pl. Mária Magdaléna a sírnál), mert a felisme- Az élõ vízre nem csak a szamáriabéli asszony szom- réséhez nem szemre, hanem a (szellemi) meglátásra jazik, az Olvasó ugyanúgy szomjazza ezt a tapaszta- volt szükség. Az „én vagyok” sohasem jelent meg a lást, az Olvasó maga is „vakon született”. földön látható alakban, annak ellenére sem, hogy a látható (fizikai) alak kapcsolódott hozzá rövid ideig. Ezen beszéd nyelvi formái fölött meditatív jelentés Az alak, a test csak jele volt az „én vagyok”-nak. fénylik föl. Ebben a jelentésben nyilvánulnak meg közös ügyeink, melyek közös voltukban hordozzák Ha legmagasabb ember-mivoltunkat akarjuk keres- kozmikus értelmüket is. A beszédet olvasó közösség ni, szellemi önmagunkat, akkor nekünk sem annak nem azáltal válik közösségé, mert a beszédeket ha- jeleit kell keresnünk, hanem a valódi szellemi meg- sonlóképpen érti, hanem mert e beszéd a közösség- jelenést. Ennek helyét is jól ismerjük, hiszen az „én ben válik hallhatóvá. vagyok”-ot nem is kereshetjük kívül, hanem ponto- Az evangélium Isten dolgairól szól. János ezt közvet- san az evangélium beszéde szerint (Jn 14,20): „Azon lenül kimondja (Jn 6,29): „...Az az Isten dolga, a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyám- hogy...” Isten dolgainak megjelenése ezen beszédek- ban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.” ben az ember számára új, önmagán nyugvó jelentést Elõbb-utóbb felfénylik az ember számára, hogy aki hordoz. Egyrészt azt, hogy Isten dolgai közölhetõk és beszél, és aki hallja ezt a beszédet, az egy és ugyanaz. érthetõk az ember számára is, nincs többé elõle el- Az Olvasóban ugyanaz az „én vagyok” szólítja meg az rejtve semmi sem, az ótestamentumi idõk véget „én vagyok”-ot, létrejön az az eggyéválás a szellem- értek. Másrészt pedig azt, hogy ezen közlések köz- ben. vetlenül szólítják meg az embert – nem érzékszervi Az eggyéválás módja abból is kiolvasható, hogy ezen észlelésrõl van szó, hanem annál sokkal közelebb van közléseket, szellemi tartalmakat szinte nem is a szö- az ember megérintve, közvetlenül ember-mivoltá- veg hordozza, hiszen akkor elég lenne egyszer elol- 2