Page 59 - 2014.Karacsony

ANTROPOZÓFIA 2014. KARÁCSONY ANTROPOZÓFIA AZ ÉV KÖRFORGÁSÁBAN OLAF ASTESON – AZ ÁLOMLEGENDA A Föld mélységeibe kellett utaznom, Megütött a kisértet-kigyó, Ahol az istenek kórusa rémesen zúgott, Megharapott a gonosz kutya, Nem akartam odanézni, A bika az út közepén állott. De hallottam a zúgást. Õk hárman a híd teremtménye, I. Tündökölt a Hold, Nagyon gonosz jellemûek. Halld tehát dalom! megjelent, hogy hírül adja Énekelek neked Álmának képeit, És messzire nyúltak az utak. Tündökölt a Hold, És messzire nyúltak az utak. Egy fénylõ ifjúról: Amelyek hosszú alvása során Fekete lovam már nem nyihogott, Olaf Asteson volt õ, Betöltötték a lelkét. Ki egykor oly hosszan aludt. Olaf Asteson volt õ, A kutyáim sem ugattak, Igen harapós a kutya, Nem dalolt hajnali madárkám, És a kígyó marni készül, Róla szóljon hát dalom. Ki egykor oly hosszan aludt, Egyetlen csoda volt mindenütt. A bika rémesen fenyeget, Róla szóljon hát dalom. Tündökölt a Hold, Senkit se engednek át a hídon, II. És messzire nyúltak az utak. Aki az igazságot nem tiszteli! Nyugovóra tért Karácsony éjszakáján Fiatalok és öregek Mélyen elszenderedett, Figyelmesen lesték szavait, Tündökölt a Hold, Be kellett járnom a Szellem országában És messzire nyúltak az utak. És nem tudott felébredni, Amelyeket álmáról mondott Olaf. A tövises rétek széles mezejét. Míg tizenhárom nap elteltével Olaf Asteson volt õ, A nép a templomba nem ment. Ki egykor oly hosszan aludt, Megtépázva skarlát köpenyem Áthaladtam a hídon, És lábamon az ujjak is. Amely keskeny és széditõ, Olaf Asteson volt õ, Róla szóljon hát dalom. Tündökölt a Hold, Mocsarakban kellett gázolnom, Ki egykor oly hosszan aludt. És messzire nyúltak az utak. De mindez már mögöttem van. Róla szóljon hát dalom. III. Tündökölt a Hold, Karácsony éjszakáján nyugovóra tértem, Nyugovóra tért Karácsony szent éjjelén, Mély, erõs alvás lepett meg hamarosan, Elértem a Gjallard hidat, És messzire nyúltak az utak. Szédítõ magasságokban függ, Igen sokáig aludt ám! És nem tudtam felébredni, Vörös arany a verete, Mocsarakban kellett gázolnom, Nem is tudott felébredni Míg tizenhárom nap elteltével Míg tizenhárom nap elteltével A nép a templomba nem ment. és hegyes szögek tartják össze. Úgy éreztem, hogy elmerülök. Tündökölt a Hold, Mikor átkeltem a hídon, A madár ki nem bontja szárnyait! Világított a Hold, Olaf Asteson volt õ, És messzire nyúltak az utak. És messzire nyúltak az utak. Földet éreztem a számban, Mint a halottak a sírban. Ki egykor oly hosszan aludt, Tündökölt a Hold, Róla szóljon hát dalom. Felemelkedtem a felhõk magasába És ledobtak a tengermélybe, És messzire nyúltak az utak. Olaf nem tudott felébredni És aki követni akar, A tizenharmadik nap elõtt, Annak nem lesz vidám útja. A Nap ragyogott a hegyek fölött, Világított a Hold, Majd felnyergelte gyors lovát, És messzire nyúltak az utak. És sietve a templomba lovagolt. Olaf Asteson volt õ, Felemelkedtem a felhõk magasába, Ki egykor oly hosszan aludt. Aztán ledobtak homályos mocsarakba, Róla szóljon hát dalom. Láttam a poklok rémségeit És a fényességes Eget. A pap már az oltárnál Tündökölt a Hold, Állt a misét olvasva, És messzire nyúltak az utak. Amikor Olaf a templom kapujában 56 57